A szemünk ama képessége, melynél fogva a térben tájékozódunk. A szem gömb alakú szerv, melynek elülső része kissé kidomborodik. Elől az átlátszó szaruhártya védi. A szemlencse – mint egy fényképezőgép objektívje – leképezi a világot a szem hátsó belső felét burkoló ideghártyára, a retinára.

A legélesebb látás a retina középső részén, a sárga folt területén, és azon belül a foveán alakul ki. A retina ingerületeit idegszálak továbbítják az agyba, ahol ezek kilépnek a szemből, ott található a vakfolt. A szembe eső éter-rezgések az ott levő ideghártyát izgatják és minőségük szerint különböző fényérzést támasztanak. A fényérzésekből ismerjük fel a világító tárgyakat és ezek helybeli viszonyait.

Lényegében az emberi szem egy sötét kamarával hasonlítható össze. A tárgyak éles képét a sötét kamarában a homályos üveglap, a szemben az ideghártya fogja fel. Képpé egyesíti a fénysugarakat a sötét kamarában az üveglencse, a szemben ennél sokkal összetettebb fénytörő rendszer.

A szemben a fénysugarak a porchártyán, csarnokvízen, szemlencsén és üvegtesten keresztül haladva jutnak az ideghártyára. Legnagyobb törést szenvednek, midőn a levegőből a porchártyára jutnak, azután a szemlencse két felületén. Az ideghártyán a sugarak a külső tárgyak fordított képét adják, csak úgy mint a sötét kamarában homályos üveglapon. A valamely tárgy egyes pontjaitól jövő sugarak az ideghártyán egy-egy képpontban egyesülnek, amint erről fehér házinyulak festékmentes szemén meg lehet győződni.